Baka_Magdolna_oval„Nagyon szívesen dolgoztam a Szilvivel együtt. A legpozitívabb tapasztalatom a közös munka során az volt, ahogy ráhangolódott arra a témakörre, amire a weboldalt kellett készítenie. Hasznos volt a kérdőív, amit a munka elindításához küldött nekem, mert saját magamnak is végig kellett gondolnom, hogyan is szeretném ezt a vállalkozást, a szolgáltatásokat felépíteni. EZ az alap elég volt a Szilvinek, hogy kreatív javaslatokkal, ötletekkel támogassa a kialakítást.

Valóban egy közös alkotáson mentünk keresztül. Sokszor módosítottunk, templatet, szinvilágot, üzeneteket, mindent. Szívesen elfogadtam újító javaslatait, mert mindig előre vitt.
Segített, hol keressek képeket, milyen oldalakat nézzek meg, mi az a stílus amit a magaménak érzek. Tetszett, ahogy formálódott, alakult az oldal.

Naha úgy éreztem, azt sem tudom mi lenne a jó, összekavarodtam, Szilvi mindig megerősített, hogy ez egy természetes folyamat.
Szerintem a végeredmény nagyszerű lett, úgy érzem visszatükrözi azokat az elképzeléseket, melyek fontosak voltak számomra.
Köszönöm Szilvinek a sok-sok türelmet, a kitartást és a pontos megvalósítást. A jó csapatmunka eredménye önmagáért beszél.”

Baka Magdolna

 

Bár először csak egy weboldal elkészítéséről beszéltünk, végül lelkesen vágtam bele Magdi cégének teljes arculatának kialakításába. Nagyon jó volt a közös munka: Magdi szívesen fogadta javaslataimat.

bakamagdola_hu

Weboldal

logo_kek_vegleges_6000

Logó

Névjegykártya tervek

Névjegykártya-tervek